Június 9-én rendezték meg New Yorkban a „Small Business Expo” elnevezésű kiállítást. A rendezvény, amely nemcsak kiállítás, de számos wokshopot és előadást is jelent, a New York-i üzletemberek mint un. „hálózati” (networking) eseményt tartanak nyilván. Tudósítónk jelenti.
A világ egyik legjelentősebb kiállítási helyszíne, a New York-i Jacob K. Javits Convention Center adott otthont a 2016-os New York-i Small Business Expo kiállításnak és a hozzátartozó workshopoknak. Ez az esemény az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb Business to Business kereskedelmi eseménye, amely nemcsak kiállítás, hanem konferencia és Networking esemény is egyben.
A Small Business Expo szervezői úgy fogalmazták meg, hogy „küldetésünknek tekintjük, hogy segítsük a kisvállalkozások tulajdonosait és a vállalkozókat, hogy elérjék üzleti álmaikat”
A szervezők a Small Business Expo ajánlójában felhívták a figyelmet arra, hogy függetlenül attól, hogy valakinek a vállalkozása most indul, vagy már bevezetett cég, a Small Business Expo kiváló lehetőséget nyújt azzal hogy exkluzív hálózati lehetőségeket ajánl a résztvevők számára többek között az üzletvitel, az új ügyfelek megszerzése, a hálózatok üzemeltetése, az innovatív termékek és szolgáltatások tekintetében.
Az eseményt, mint nevéből is kiderül, elsősorban a kisvállalkozások számára rendezték meg. A kiállításon számos kisvállalkozás mutatkozott be a standokon, de a kiállítók között számos óriás vállalat is képviseltette magát, bemutatva a kisvállalkozások számára ajánlott termékeiket, szolgáltatásaikat.
A Small Business Expo rendezőinek kifejezett célja az volt, hogy a kiállítás látogatói – szintén főként kisvállalkozások – megismerjék a számukra ajánlott termékeket és szolgáltatásokat, hogy ezek segítségével sikeresen tudják elérni üzleti céljaikat. Ezért vettek rész jelentős számban a rendezvényen nemcsak a kisvállalkozások szakemberei, de más, főként hálózati szakemberek, élvonalbeli szerveztek, műhelyek. Ezért szerveztek szemináriumokat, workshopokat a kisvállalkozások számára, ahol a nagyobb cégek és sikeres kisvállalkozások képviselői adták át tapasztalataikat a kisvállalkozók számára.
A Small Business Expo szervezői úgy ajánlották a lehetséges kiállítók és résztvevők számára a kiállítási részvételt, hogy „ha egy üzlet tulajdonosa, avagy vállalkozó valaki, akkor részt kell vennie ezen a kiállításon és konferencián, hogy megismerje, hogyan működik jól egy kisvállalkozás”.
A közel negyven elhangzott előadást a tudósító már csak azért sem tudta tudta végighallgatni,mert egy időben tíz helyszínen zajlottak a worksopok.
Az előadások közül, a szervezők kiemelten ajánlották egy, amerikai kisvállalkozási szakértő Bill Walsh, a Powerteam International alapítója és vezetője előadását. Az előadóról tudni kell, hogy saját magáról azt mondja, hogy ő egy siker Coach. Szerinte a siker coach olyan, mint az edző a sportban, akinek az a feladata, hogy versenyzőjét az optimális teljesítménye érdekében „tolja” előre, hogy támogatást nyújtson, ha kimerült és tanítsa a sportolót. Az üzleti életben a siker coach szerepe, hogy útmutatást, támogatást és bátorítást nyújtson, segítse a kis és közepes méretű vállalkozásokat az értékesítésben, a marketing tevékenységben, a vállalati menedzsmentben, a csapatépítésben és még sok minden másban.
Bill Walsh szerint a kis és közepes méretű vállalkozások tulajdonosai úgy vélik, hogy nehéz lépést tartani a változásokkal és újításokkal, amelyek a mai modern világban végbemennek. Pedig fontos megtalálni időtszánni többek között az értékesítésre, a marketingre, a tervezésre és a csapat irányítására. Bill Walsh szerint a siker Coach segít, hogy a vállalkozó álmai valóra váljanak.
Bill Walsh szerint a kis és közepes méretű vállalkozások tulajdonosai úgy vélik, hogy nehéz lépést tartani a változásokkal és újításokkal, amelyek a mai modern világban végbemennek. Pedig fontos megtalálni időtszánni többek között az értékesítésre, a marketingre, a tervezésre és a csapat irányítására. Bill Walsh szerint a siker Coach segít, hogy a vállalkozó álmai valóra váljanak.
Az előadók között, a tudósító szívesen hallgatta egy New York Állam-beli, de az egész USA-ban ismert Factor King Llc elnevezésű cég vezetőjének előadását, aki arról beszélt, hogy hogyan építhető fel egy kisvállalkozás. Kiemelte, hogy a cégforma helyes megválasztása, valamint üzleti terv, marketing tevékenység, valamint branding nélkül egyetlen vállalkozás sem lehet sikeres. Az új vállalkozások számára azt ajánlotta, hogy elsőként azt mérjék fel, hogy induló vállalkozásukat saját erőből, vagy hitelből kívánják beindítani. Fontos lehetőségként ajánlotta a kezdő vállalkozók részére jó eszközként a factoringot.
A tudósító fontosnak tartja megemlíteni, hogy több előadás bár eltérő témájú volt, de hasonló következtetéseket lehetett levonni belőlük. Így például a „10 Kritikus lépés az üzletépítés útján” című előadás egybecsengett az előzőekben említett factoring témájú előadással. S bár az előadás azt a tíz legfontosabb hibát emelte ki, amelyet egy vállalkozás elkövethet, mégis azonos következtetéseket lehetett mindkét előadásból leszűrni. A legfontosabb azonosság az üzleti tervek kiemelt szerepe és a finanszírozás kérdései voltak.
A 10 kritikus lépés között az üzleti terv hiányán és a finanszírozás kérdésein kívül elhangzott, hogy a cégek jogi formalitásainak rendkívüli fontossága van, kiemelkedő jelentőségű a csapat összeállítása, de nem elhanyagolható szempont a bérszámfejtés sem. A 10 kritikus lépés között szerepel az on-line üzleti lehetőségek kiaknázása is. Nagy fontossága van a szellemi tulajdon védelmének, s természetesen kiemelt fontosságú a pénzügyek nyomon követése, és a 10 lépés egyik legfontosabb tényezője, hogy olyan szerződések jöjjenek létre, amelyek a legkisebb kockázatot jelentik a vállalkozás számára.
A kiállításon a legkülönbözőbb iparágak és a legkülönbözőbb méretű cégek képviseltették magukat. Így például ott voltak a jelentős pénzintézetek, mint például a Bank of America, a TD Bank a Fidelity. Szolgáltatásaikat ajánlották a telekommunikációs cégek, a Sprint, a T-Mobile, az AT&T, de ott volt a kiállítók között számos kereskedelmi kamara, így a Greenwich Village Chelsea Chamber of Commerce is. A kiállításon jelen voltak állami, például az US Small Business Administration (SBA), valamint New York város kisvállalkozásokkal foglalkozó szervezetei is, így a New York Small Business Services (SBS) is.
Számos kis és középvállalkozás ajánlotta szolgáltatásait. Ajánlottak oktatásokat, továbbképzéseket vállalkozók számára. Ajánlottak biztosításokat és működő tőkét is.
A kiállítás egyik kiemelkedő témája a kommunikáció volt. Ennek keretében professzionális fényképészek, Amerikai egyik legismertebb nyomdája, valamint média-ügynökségek ajánlották szolgáltatásaikat.
A kiállítás egyik kiemelkedő témája a kommunikáció volt. Ennek keretében professzionális fényképészek, Amerikai egyik legismertebb nyomdája, valamint média-ügynökségek ajánlották szolgáltatásaikat.
A tudósító számára igazán nem jelentett meglepetést, hogy az Egyesült Államokban egy, a kisvállalkozások számára rendezett kiállításon ott volt egy, public relations tevékenységet ajánló cég is.
A Dobson Communication három fontos területen ajánlott szolgáltatásokat a kisvállalkozások számára. Elsősorban a szervezeti kommunikáció területén, másodsorban a pénzügyi és befektetési kapcsolatok területén, s csupán harmadsorban a marketing-kommunikáció területén.
A cég elnöke, Brian Dobson tudósítónknak elmondta, hogy e három területen kívül foglalkoznak még más pr-szakterülettel is, így például a kríziskommunikációval, márka és image építéssel, s készítenek videofilmeket is.
Brian Dobson tudósítónk kérdésére, miszerint mi lehet a titka a sikeres public relations tevékenységnek elmondta, hogy minden az előkészítő tevékenységgel kezdődik, majd fontos az aktív „történet-mesélés”, az interaktív média felhasználása, a reputáció kiépítése és a vevők bizalmának az elérését célzó tevékenység.
A Small Business Expó résztvevői között ott volt a New York-i Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke Barát Tamás is.
A New York-i Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke tudósítónk kérdésére elmondta, hogy “a kiállításra meghívást kapott a közelmúltban megalakult AmHunCham NY is. Sajnos bár kiállítóként nem tudtunk jelen lenni, de fontosnak tartom, hogy résztvevőként ott voltunk. Olyan szervezetekkel, cégekkel találkozhattunk, amely cégek komolyan tudják majd segíteni munkánkat.
Így például a kiállítás alkalmával megállapodtunk a US Small Business Administration gazdasági fejlesztéséért felelős vezetőjével, hogy az AmHunCham NY rendezvényeire az SBA előadókat biztosít majd, akik segíteni fogják munkánkat, tanácsokkal látják majd el azokat a magyar cégeket, amelyek üzleti tevékenységet szeretnének folytatni az Egyesült Államokban.
Hasonló téma merült fel a New York City Small Business Services Dept. képviselőjével folytatott tárgyaláson is. Itt elhangzott, hogy például milyen segítséget tud nyújtani az SBS kisebbségi és női tulajdonosi programja, a mi számunkra.
A kiállításon lehetőség nyílt az egyik New York-i, a Chelsea Kereskedelmi Kamara vezérigazgatójával történő tárgyalásra is. Itt, az év hátralévő részében általuk megrendezésre kerülő rendezvényekről esett szó, amelyeken a magyar vállalkozók is részt vehetnek majd.” – tette hozzá Barát Tamás.
A Small Business Expót nemcsak New York-ban, de az Egyesült Államok más városaiban is megrendezik. A tudósító személyesen meggyőződhetett, hogy nem véletlenül sikeres a kiállítás a kisvállalkozók világában. Kár, hogy csak egy napig tartott, olyan gazdag volt a kínálat, hogy az egész kiállítást nem lehetett alaposan megnézni, s meghallgatni az összes érdekes előadást sem. Kár.
-agy-
A szerkesztő megjegyzése: az eredeti tudósítás a CCO Magazin magyar nyelvű oldalán jelent meg. www.cco.hu