Magyar Levente külügyi államtitkár amerikai zsidó szervezetekkel tárgyalt New Yorkban

New York, 2016. szeptember 12. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelõs államtitkára (j) és Kumin Ferenc New York-i fõkonzul virágot helyez el a Szeptember 11. Nemzeti Emlékhelyen New Yorkban 2016. szeptember 11-én. MTI Fotó: KKM

A New York-i Főkonzulátus 2016 szeptember 15-én honlapján számolt be arról, hogy “Magyar Levente külügyi államtitkár amerikai zsidó szervezetekkel tárgyalt New Yorkban.”

A honlap tanúsága szerint”a külügyi államtitkár háromnapos, szerdán zárult látogatásának két célja volt: kereskedelmi tárgyalások és az amerikai egyházi és világi zsidó szervezetekkel és személyiségekkel folytatott szokásos és rendszeres eszmecsere.”

Magyar Levente az MTI-nek telefonon elmondta, hogy vizitje első napján kereskedelmi célú megbeszéléseket folytatott azokkal a kóser élelmiszereket forgalmazó nagy cégekkel, amelyek szívesen felvennék, vagy bővítenék a kapcsolatokat a magyar partnerekkel. Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország számára ez nagy lehetőség, mivel megvan minden adottsága, hogy erre az amerikai piacra is exportáljon.

A cikk további része a New York-i Főkonzulátus honlapján elolvasható.

 

A cikk illusztrációja:
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára és Kumin Ferenc New York-i főkonzul virágot helyez el a Szeptember 11. Nemzeti Emlékhelyen New Yorkban 2016. szeptember 11-én.
MTI Fotó: KKM

Forrás: MTI/KKM / New York-i Főkonzulátus


A szerkesztő megjegyzése: Az AmHunCham NY delegációja augusztus utolsó, szeptember első napjaiban Budapesten tárgyalt hasonló témában. A tárgyalások alkalmával felmerült, hogy az AmHunCham NY hogyan tudja elősegíteni az egyik magyar Konzervgyár kóser termékeinek az amerikai piacra jutását.

Vélemény, hozzászólás?