ENSZ közbeszerzési fórum

2020. április 27-én és 28-án 17. alkalommal kerül megrendezésre az EU országok vállalatai számára szervezett ENSZ közbeszerzési fórum (EUPF – European Procurement Forum) New Yorkban.
Az esemény célja az ENSZ közbeszerzési kiírások megismertetése a potenciális pályázó vállalatokkal, ezzel segítve azok pályázati jelentkezését.

A programon és a pályázatokon a magyar vállalatok számára nyitott a részvételi lehetőség. Az eseményre a Közbeszerzési Fórum weboldalán lehet jelentkezni.

A fórum lehetőséget kínál továbbá a résztvevő vállalatok számára, hogy előre egyeztetett találkozókon közvetlen kapcsolatba kerüljenek a szakosított szervezetek illetékes közbeszerzési szakértőivel, elősegítve a pályázásra való felkészülésüket.

Az EU-ENSZ Közbeszerzési Szemináriumot a New York-i Európai Közbeszerzési Fórum (EUPF) non-profit szervezet 2020-ban 17. alkalommal rendezi meg április 27-jén és 28-án New Yorkban.

A program célja, hogy az ENSZ beszállítóvá válni kívánó cégek információt kapjanak a pályázati kiírásokról, tárgyaljanak az ENSZ szakosított szerveinek közbeszerzési illetékeseivel, meghallgathassák beszállítói igényeiket, valamint találkozhassanak olyan vállalatokkal, amelyek már rendelkeznek ENSZ beszállítói tapasztalattal. Az eseményt megelőzően webinarok segítik a jelentkezni kívánó vállalatok felkészülését.

A tervek szerint a 2020. évben a konferencia a korábbiakhoz hasonlóan számos szektort fed le és a korábbi évekhez képest több lehetőséget kínál az ENSZ szakosított szervei képviselőivel való személyes megbeszélésekre. A UN Procurement élén történt vezetőváltás okán (Ms. Neris M. Baez Garcia de Mazzora – korábban az International Atomic Energy Agency (IAEA) vezetője – váltotta Dmitri G. Dovgopoly-t) az ENSZ beszállítói hálózat bővítésére számíthatunk, különösen a kevésbé fejlett országokból.

Webkonferenciák témái és időpontjai

Az EUPF konferencián való részvételre történő felkészülés elősegítése érdekében az EUPF on-line webkonferenciákat http://eupf.org/ szervez, melyre az érdeklődő vállalatok képviselői szabadon bekapcsolódhatnak. Ezek a következők:

2020. február 5. 9:00 (EST) Hogyan kössünk üzletet az ENSZ-szel: beszállítói regisztráció
(regisztráció az EUPF weboldalán)
a főbb közbeszerzési szervezetek
közbeszerzési eljárások
specifikus termékek, szolgáltatások, melyeket az ENSZ keres

2020. február 15. 9:00 (EST) Hogyan kössünk üzletet az ENSZ-szel: tender folyamat
(regisztráció az EUPF weboldalán)
Az ENSZ általi követelmények
A tender folyamata A-tól Z-ig

A konferencia részletei

Helyszín: Bohemian National Hall, 321 East, 73rd street, New York, NY (kedvezményes hotelajánlat a honlapon)
Időpont: 2020. április 27-28.
Regisztráció: Az esemény honlapján február 29-ig
Honlap: http://eupf.org/
Részvételi díj: 975,0 USD

Az idei évben az alábbi iparágakból várnak vállalatokat

  • IT, Artificial Intelligence, Translation Services
  • Energia: Kulcsrakész megoldások
  • Egészségügyi és gyógyászati segédeszközök
  • Élelmiszer
  • Logisztika és szállítmányozás
  • Építés és mérnöki tevékenység

Az EUPF–ről és az ENSZ pályázatokról általában

Az EUPF több európai ország New York-i képviselete és konzulátusa által közösen működtetett szervezet, melynek tagságát a gazdaságfejlesztésért felelős diplomaták adják. 2016-tól a New York-i KGA is tagja az EUPF-nek. A szervezet célja, hogy indirekt módon európai vállalatokat segítsen hozzá ENSZ közbeszerzési pályázatok elnyeréséhez, melyek éves szinten
18 milliárd dolláros üzleti lehetőséget reprezentálnak.

Általánosságban elmondható, hogy az ENSZ által elismert terjedelmes és sok papírmunkát igénylő elő-kvalifikációs programokat követően a sikeres pályázat általában hosszú távú (legalább 2-3 év) és stabil megrendeléseket eredményez a beszállítóvá vált cégek számára. Ezen túl később a kvalifikált ENSZ beszállítók jó eséllyel válnak további szervezetek, például NGO-k beszállítóivá is. Többször hangsúlyozták a pártatlanság, versenysemlegesség, magas és testreszabott minőségi kritériumokat, mint alapvető elvárást a pályázók felé.

Forrás: Magyarország New York-i Főkonzulátusa